OPPOSITION – ELLENÁLLÁS – FŰZÖTT

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé mindannyiuk végzetévé válhat. Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret akkor is, ha ez egyenlő az árulással. Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük. Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassákA Földön háború dúl. És akármi lesz a vége, az életben maradottak számára a jövőben minden megváltozik.

Kategória: Szerző:

Elfogyott

2 500 Ft

További információk

Cikkszám: 195061
Szerző

Kiadó

Kiadás éve

2015

ISBN

  • Törzsvásárlói program

    Csatlakozzon Ön is törzsvásárlói programunkhoz! Vásárlásai után gyűjtse az Aureusokat, amiket aztán későbbi vásárlásai során beválthat, így jelentős kedvezményt érhet el.

    Pontgyűjtés

    Minden vásárlása után 25 Forintonként 1 Aureust jóváírunk az Ön törzsvásárlói egyenlegén pontok formájában.

    Pontok beváltása

    Beváltás során minden Aureus 1 Ft kedvezménynek felel meg. Egy vásárlás során a beváltható pontmennyiség legfeljebb a kosár fizetendő értékének 30%-a lehet.

    Kupon vásárlás

    Egyenlegén gyűlő Aureusaiból akár kupont, ajándékutalványt is vásárolhat, amit ajándékba adhat.

    Több infó a  !

  • A kategória újdonságai